Télen, mikorra már megváltak a fák leveleiktől, jól lehet látni az apró parasztházat. Nyitott gangjának sejtmintás padlóján egy koros pad áll, körülötte különböző színű és formájú agyagedények. A házba belépve a vakolatlan, natúr téglafal festményekkel fogad. A szoba közepén a búbos kemence formájú padkas cserépkályhában csalogatón pattog a tűz. A régi kanapé melletti múlt századi tálaló a kuglófsütővel és a lekváros fazekakkal, régmúlt időket elevenít fel. Az otthonos parasztház fehérre meszelt falait mindenütt agyagedények díszítik.

Mikor ide belépek, mindig egy belülről fakadó melegség, nyugalom árad szét bennem. Ez a nyugalom a földből, vízből, a levegőből és a tűzből, azoknak az elemeknek a harmóniájából ered, melyek egy fazekas számára nélkülözhetetlenek.

Pesti Gábor fazekas népi iparművésszel otthonában beszélgettem.

- A mai tárgyak már nem bírnak akkora jelentőséggel, mint régen. Régen egy utcában egy lakodalmas nagyfazék volt, ezt adták egymásnak kölcsön az emberek. Olyan becsben volt az az egy-két tárgy, hogy még öröklődött is. A mai világban a tömegcikkeket fogyasztja az emberek többsége, olyan értéktelen dolgokat, amit olcsón megkaphatnak. Kérdezem én, hogy mi mit fogunk ráhagyni a gyerekeinkre? Hat, nem tudom... Régen, ha egy tál, vagy fazék megrepedt, azt nem dobták ki, hanem megjavíttatták. Annak idején alkalmanként megjelentek az utcákon a drótos tótok, és ők a repedt tárgyakat összedrótozták - mondja. A tárgyak valamikori értékét tükrözi az, hogy régen például egy főzőfazék értékét az határozta meg, hogy mennyi búza fért bele. Most mondok egy példát, ha a fazekasnak kenyér kellett az asztalra, akkor edényéért annyi búzát kapott cserébe, amennyi abba belefért.

Régen minden tárgynak funkciója volt, ma használhatatlan, funkció nélküli tárgyak vesznek körül minket, amiket előbb-utóbb kidobunk. Ez a nyugatmajmolás azt idézi elő, hogy elfordulunk gyökereinktől. De inkább arra kellene törekedni, hogy a múlt és a jövő közötti egyensúly megmaradjon, fennmaradjon, a mai időcentrikus, rohanó világunkban. Egyébként nem tudom, hogy te naponta hányszor nézel az órára, de én legalább százszor. Régen csak az volt a mérvadó, hogy mikor kel és mikor nyugszik a nap.

Ezekkel kapcsolatban egy jó tanácsként is felfogható idézet jut az eszembe: "Előbb keressük a jó megoldásokat, mint az újakat, de ne lepődjünk meg, ha a jó megoldások visszavisznek a régihez!"

- Szerinted a mai világban is igaz az, hogy előbb keresünk jó megoldásokat, mint az újakat?

- Félreértés ne essék, nem egy elmúlt kort sírok vissza, mert elődeink élete sem volt könnyebb. Nem volt könnyebb, csak másabb, ők önellátók voltak, mi már önkiszolgálók vagyunk. A fazekas a múlt században fiával, egyben segédjével maga bányászta ki a munkához szükséges agyagmennyiséget. Ez egyébként igen veszélyes munkának számított, sokakra ráomlott az öt, tízméternyi földmennyiség.

Én már megveszem a kész agyagot, motoros koronggal dolgozom, elektromos kemencében égetek. Ezzel az időmegtakarítással több idő jut edényeim minél mívesebb és színesebb megformálására és díszítésére. Egyébként a mai világban hamarabb fordulunk az új felé, ma sokszor hajlamosak vagyunk a jó helyett a divatos újat választani.

- Minden, ami körülvesz benneteket arról tanúskodik, hogy itt egy fazekas él. Miket készítesz?

- Alapjában véve népi kerámiát, olyan használati edényeket, amik a mai kor igényeinek megfelelnek. Ezen kívül készítek dísztárgyakat, cserépkályha csempéket. Gyűjtögetek is, az így megszerzett régi edények és kályhacsempék forma és színvilágából merítek ötleteket, tulajdonképpen ez a hagyomány a múlt, ami nélkül nincs jövő. Azt tudni kell, hogy ma változtatni szükséges valamelyest az edények méretén, formáján. Ennek oka egyszerű, hiszen míg nagyanyáink idején a kacsasütő tálnak a kemenceajtón kellett beférnie, addig ma ha valaki kacsát szeretne sütni, az ezt már nem a kemencében oldja meg, hanem a sokkal kisebb konyhai gázsütőben. Mint már mondtam, ma már önkiszolgálók vagyunk, ezért ma a régi tejfölös csupor sem a tejföl tárolását szolgálja, hanem például a forró kávé tárolását, kiöntését. Ma a szilvalekváros fazékban sem lekvárt tartanak az emberek, hanem például a lakás szárazvirág dekorációját.

- Említetted, hogy kályhacsempéket is készítesz. Ezek modernek, vagy inkább régi motívumokat őriznek?

- Egy-kétszáz éve a fazekasok készítették a korongozott kályhacsempéket is. Nálam sincs ez másképpen, azzal a különbséggel, hogy én is rakom össze azokat. Készítek éppúgy régi mintára korongozott szemeket, mint modern, kézzel döngölt csempéket. A fatüzelés, így a cserépkályha reneszánszát éli, ezért egyre többen és többen keresik ezt a természetes, hangulatos, és nem utolsó sorban roppant gazdaságos fűtési módot, ami jól megrakva a lakás dísze is egyben.

- Megmutatod-e magad kiállításokon?

- Igen, a szebb edényeimet évente zsűriztetem, évente pályázok, idén a népművészet ifjú mestere címet szeretném megszerezni. Ez a cím egyébként komoly elismeréssel jár szakmai körökben, s úgy érzem, hogy ez egyfajta szükséges külső kontroll is, hogy ne ragadjak le egy szinten.

- Ahogy ismerlek, a napjaid nagy részét kitölti a fazekaskodás, emellett mire van még időd?

- Volt idő, amikor feleségemmel fazekas szakkört tartottunk, de sajnos erre már nincs időm. Bár igaz, most is van, hogy hívnak vidékre egy-két napra, ezeket - ha lehetőségem van rá - szívesen elvállalom.

Különösen örülök annak, hogy a gyerekeim már ilyen korán elkezdtek érdeklődni az agyag iránt, ők szintén fazekas feleségem segítségével gyúrják agyagba gondolataikat. A focira viszont majdnem minden nap szakítok időt, mert az segít levezetni a napi feszültségeket.