A program

Köszöntőt és Gondolatébresztőt mondott Göncző Sándor református lelkész

Az Ádventi koszorú Első gyertyáját Estók Mihályné Szalczer Erzsébet Polgármester Asszony lobbantotta lángra.

Közreműködtek az Óvoda és az Általános Iskola pedagógusai, valamint az Óvoda nagycsoportos növendékei.

- Kovács Kíra Vers
- Óvodások Énekek és szavalatok
- Arnold Flóra Vers
- Molnár Krisztina Vers

Zenehallgatás és vetítés

- Gondolatok Betelt az idő… (Márk 1:15a) - Göncző Sándor református lelkész

- ajándékátadó gondolatok Hajós városának – Göncző Sándor

- Szerettem volna… vers – Göncző Sándor

Köszöntő és gondolatébresztő

"Szeretettel köszöntöm mindazokat, akik e jelentőségteljes eseményen megjelenteket épp úgy, mint azokat, akik ezernyi oknál fogva, otthon maradva csak gondolatban vannak velünk.

Sorra kötve…

Jó visszaemlékezni gyermekkorunk azon éveire, amikor a karácsonyfa viaszgyertyácskáit felváltották az elektromos fénysorok a maguk színes égőikkel. A legemlékezetesebb azonban mindaddig az maradt, amikor jóval az ünnep előtt előkerültek a dobozok, katonaládák, bőröndök titkos mélyeiből a karácsony egyéb díszeivel együtt ezek az égők, és újból és újból megállapítást nyert az a tény, hogy az idők változnak, de az egerek nem. Ők ugyanis nem tettek különbséget a viaszgyertyák és a villanyégők füzérei között. Mindkettővel egyformán élesítették fogaikat.

A szemmel látható sérülések kijavítása után, előkerült egy lapos zseblámpa elem, melynek szavatosságáról úgy győződtünk meg, hogy nyelvünkhöz érintettük egyszerre mindkét pólusát, majd egyesével ki kellett csavarni az égősor minden égőjét és az elemhez érinteni az égőket, hogy kiderüljön miért is nem világít az egész fűzér. Türelmet és kitartást igénylő munka volt ez akkor, tele kíváncsisággal és izgalommal, s néhány tanulsággal, hogy ünnepeink emlékezetesnek szánt pillanatai csak úgy, egyszerűen azért nem égnek, mert nem szántunk időt az égők bevizsgálására.

Mára szóló üzenete pedig talán még egyértelműbb, és túlvilágít családi, városi határainkon. Jó lenne, ha az egész ország, a nemzet döbbenne rá arra, és nem csak ádventben, hogy „sorra vagyunk kötve”. Egyedül még menne a dolog, egyedül még mindegyikünk világít, ki jobban, ki kevésbé, ki szikrázóbb, ki pasztelebb színekkel, de együtt már nem megy. Ezért tűnik olybá, hogy az ünnep már nem is ünnep, miközben épületek sziluettjei, fák ágai néha teljes lombkoronák, elképzelhető és elképzelhetetlen helyek ünnepi díszkivilágításban, fényárban tündökölnek.

De vajon világít-e a lelkünk ilyenkor? Csak egy kicsit is? Ha összefognánk, milyen szép fűzér lennénk. Váltakozva, sorra kötve, a németek kedvenc kék színe, a magyarok szikrázó pirosával, a fenyőfák reménység zöldjével milyen szép karácsony is lennénk együtt? S milyen szerencse, hogy a karácsony nem tör csak úgy ránk, hanem megelőzi az ádvent.

Négy hét áll rendelkezésünkre, hogy ne csak az ajándéklistát, vagy égősorainkat bogarásszuk végig, hanem újítsuk meg imaéletünket, forduljunk közösségeink felé, tisztítsuk le pólusainkat, érintkezési felületeinket.

Négy hét áll rendelkezésünkre, hogy késszé váljunk az ünnepre, nem csak családi asztalok megrakására, hanem annak a végtelen szeretetnek a befogadására, amit mindannyian egy kisgyermekben, a Világ Világosságában kaptunk.

Ezért „Éljetek úgy, mint a világosság gyermekei, mert a világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság, igazság, egyenesség.” (Efézus 5:8-9)

Ezekkel a gondolatokkal kérem fel Estók Mihályné Szalczer Erzsébet Polgármester Asszonyt, hogy Hajós város ádventi koszorúján gyújtsa lángra a szeretetre hangolódó időszak első gyertyáját."

Betelt az idő… (Márk 1:15a)

"A Prédikátor Könyvének harmadik fejezete szép bizonyság arról, hogy mindennek meg van a maga alkalmas ideje. Na, de mitől alkalmas valamire az idő? Attól, hogy valaki azt, arra a meghatározott célra teremtette, arra formálta, arra rendelte, amiről a Prédikátor Könyve szép eligazítást ad. Felvillantja az emberi élet eseménysorát, nehéz és csodálatos történeteket egyaránt „meg van az ideje a gyásznak, és meg van az ideje a táncnak (4. vers).

A szomorúság a veszteség és még sok más dolog félelemmel tölt el bennünket, amiket nem szeretnénk megélni, de mégis muszáj, mert ennek is eljön az ideje. Nekem ez a három szó „meg van az ideje…” azt jelenti, hogy valaki tud felőlem, s az Ő kezében van az időm. És nem végzet szerűen, hanem Atyai gondoskodással méri, szabja nekem, mert kapcsolatba lehetek azzal, Aki kezében tartja időmet, Aki nekem alkalmat ad tettekre, gondolatokat érlel bennem és örül, ha rátalálok az általa készített megoldásokra. A jelen megélésével tanít, megérteti velem, a látható és láthatatlan világ nagy összefüggéseit.

Azért van szemünk, hogy lássunk, fülünk hogy halljunk, és szívünk, hogy megérezzük az időt, az ádvent idejét is, mert az ádventnek is rendelt ideje van!

BA mester után mai szóval szólva:

Mindennek megszabott ideje van, meg van az ideje mindennek az ádventben az ég alatt.

Meg van az ideje a nagy vásárlásoknak és meg van az ideje a tömegtől való tartózkodásnak.

Meg van az ideje a hétköznapi zajnak és meg van az ideje az elvonulás csendjének.

Meg van az ideje a titoknak és meg van az ideje az elrejtett tárgyak leleplezésének.

Meg van az ideje az e-mailok elküldésének és meg van az ideje a számítógéptől való tartózkodásnak.

Meg van az ideje az ajándékok becsomagolásának, és meg van az ideje a csomagoló papír letépésének.

Meg van az ideje a takarításnak és meg van az ideje a rend élvezésének.

Meg van az ideje a karácsonyi zenék megkeresésének, és meg van a kórus fellépésének.

Meg van az ideje az adományok gyűjtésének és meg van az ideje a segélyek szétosztásának.

Meg van az ideje az édességek megsütésének és meg van az ideje sütik kínálásának.

Meg van az ideje a képeslapok megírásának és meg van az ideje az elküldésnek.

Meg van az ideje a karácsonyfa díszítésnek és meg van az ideje a fa kidobásának.

Meg van az ideje a csillagszórók meggyújtásának és meg van az ideje a gyertyák elfújásának.

Meg van az ideje a finom ételek elkészítésének és meg van az ideje az ételek elfogyasztásának.

Meg van az ideje a fájdalmas emlékezésnek és meg van az ideje a jelen örömteli megélésének.

Meg van az ideje az Istentiszteletnek a gyülekezetben és mindig ideje van az Isten magasztalásának."

Ajándékátadó gondolatok Hajós városnak

"Szeretném előrebocsátani, hogy az ószövetségi próféták a rajongásig szeretett várost, Jeruzsálemet, úgy szólították meg, mintha élő személy lett volna, kivel bensőséges tegező viszonyban vannak.

S most mikor ajándékomat szeretném átadni Hajós városának hadd szólítsam én is a prófétákhoz hasonló módon az egybegyűlteket, s egyben megkérem, gyermekeimet hozzák ide az ajándékot.

Igen! Ez egy jászol. Egy nem hétköznapi ajándék. Ezt a jászlat üresen kaptad. Neked kell megtöltened szalmával, hogy a megszületendő Fiút ne a rácsokra kelljen fektetni.

Lehet, hogy kevesen lesztek, akik szalmát hoztok ebbe a jászolba akár szó szerint, akár átvitt értelemben. Számolnotok kell azzal, hogy eleivel nagyobb áldozatot kíván a jászol megtöltése. Később, majd ha sokan lesztek, kik szíveteken viselitek e jászol sorsát, elég lesz egy szál szalma is. Ezt a jászlat időről időre meg kell tölteni.

Igen! Szalmát hozz otthonról ebbe a jászolba, ne töreket és ne pelyvát.

Hallottad! Mindennek rendelt ideje van, így a szalma összehordásának is meg van az ideje (Prédikátor 3:5), s míg testvéreid egybehordják, Te, ne hordd széjjel. Ez nem a Csáky szalmája, ez a Te szalmád. Ezen nem csak a mennyei gyermek fog pihenni, hanem a tieid is.

Igen! A jászol most üres. Töltsük meg együtt. Én egy befejezetlen vers töredéksorait hozom most ide, és rajtad a sor.

2011. ádventjének első szombatján had köszönjek el egy nagy jelentőségűnek szánt mondattal, amely tele van bíztatással és reménységgel:"

„Találkozzunk a jászolnál”

SZERETTEM VOLNA…    

Szerettem volna jászol lenni,
hogy bennem megpihenjen Ő,
az égből jövő Szent Király.
Szerettem volna lenni földdarab,
Hol a betlehemi régi jászol áll.

Szerettem volna lenni néma este,
hogy átöleljem csendesen,
vagy üstökös, hogy átragyogjak
minden sötétlő fellegen,
s fényem kisgyermek-arcára hulljon.

Ember vagyok. Megtért gyermekként
jászolához a szívem így teszem.
Többet nem adhatok. E szív nem tiszta még,
többet nem adhatok, és ez úgy fáj nekem.
Fogadj el, Jézusom!...