Hőkezelve...

Nagytiszteletű Szabó Gyula református lelkész örökségeként nő és virít egy időközben ikebana formát magára öltő gyümölcsfa a református paplak téglakerítése tövében. Lombkoronájának fele az udvaron belül, fele túl, a kerítésen. Nyáron árnyékot ad a feketerigóknak, ilyenkor pedig szépen kínálja gyümölcsét. Meg kell hagyni dekoratív jelenség.

E fának termése nem szabályos gyümölcs, színe barnás, mintha romlófélben lenne, nem lehet egy jó nagyot harapni belőle, bár termetéből az ember kinézné. Íze is szokatlan és ellentmondásos. Igen. Ez az édeskés, fanyar ízű, ádventi gyümölcs a naspolya, népies nevén lasponya. Az alma, a körte, a birs rokona, kalandos úton és regényes körülmények között került Magyarországra, előfordulásának a legészakibb területére. Az ínyencek különleges íze miatt; a borosgazdák borkorcsolyaként, borkóstolóként; patikusok, gyógyszerészek gyógyhatásuk miatt tartják számon. A nagyon magas C-vitamin tartalma (12 mg grammonként), a magas vastartalma, vérzékenység gátló, gyulladáscsökkentő hatása miatt jegyzett gyógynövény.

Akik ismerik, tudják, a kökényhez és somhoz hasonlóan akkor fogyasztható, ha már megcsípte a dér, vagyis „természetes úton, hőkezelt”. Az érett, dércsípte gyümölcsöt fogyaszthatjuk nyersen, de készíthetünk lekvárt, pürét, más gyümölcsfajtákkal társítva (birs, alma, szilva) gyümölcslé készíthető belőle.

Különleges íze miatt ünnepi ételekhez, húsok mellé köretként tálalhatjuk, így emelve a fogás pompáját.

Kultúrtörténeti érdekességként idézi Dr. Bálint György gazda, a 17. században élt Lippai Jánost, aki a Pozsonyi kert c. könyvében, ezeket a sorokat írja a naspolyáról:

„A noszpolya fa gyümölcseit, minek előtte meglágyul, akkor szedik: de jobb, ha a fáján meglágyul, és akkor eszik őtet nyersen, mert főve nem láttam.”

Azt hiszem, hogy a 21. századi keresztyénségünk, s mindazok, akik elkötelezettek mellette, sokban hasonlítanak ehhez a nem szabályos gyümölcsféleséghez. Kevesen ismerik, behatóan még kevesebben és idegenkednek fogyasztásától. Nem hivatkozhatunk, és nem számít az előkelő és egzotikus rokonság, sem a történelmi múlt.

Csak a hitünk számít: „a ti megpróbált hitetek, amely sokkal értékesebb a veszendő, de tűzben kipróbált aranynál, Jézus Krisztus megjelenésekor méltónak bizonyuljon a dicséretre, dicsőségre és tisztességre (1Péter 1:7).

És ugye, mi, Krisztus várjuk!

És „Ez a mi kincsünk cserépedényekben van…” (Korintus 4:7-11)

Igen! Ez azt jelenti, hogy a közöny dermesztő hidege, és a Szentlélek, csontjainkba rekesztett, hitet próbáló tüze „hőkezelt minket”. Nem riasztott el, nem is rémisztett el bennünket, ellenkezőleg: ez tett és ez tesz bennünket (1Péter 4:12-13) „fogyaszthatóvá”!

Ámós próféta igéi (Ámós 8:1) teljesednek be korunkban és mi ennek csendes szemlélői és kortársai vagyunk. A keresztyén közösségek egyre inkább hasonlítanak egy-egy kosár érett, (ádventi) gyümölcsre.

„Ahogy a tűz edzi a vasat a Krisztus tüze úgy nemesít”

„Ignis corroborat ferrum Christi nobiles facit”