„Kulturális igény felmérőlap” elé…
2012. január elején, a HajósInfo Fórum rovatán „Hajós kulturális élete ma és az előző időszakban” témát nyitotta Géza. Azóta 1942 alkalommal tekintették meg, vagy már ennél is többen.
Az utóbbi néhány hozzászólást olvasva erős késztetést éreztem arra, hogy nem ötletelni, nem siránkozni, nem álmodozni, hanem cselekedni kell. S most vagyunk az ügynek a legnehezebb pontján: igényt kell teremteni az igényességre.
Ahhoz, hogy ezt megtehessük, fel kell mérni Hajós város polgárainak kulturális igényeit, meglehetős türelemmel, pontossággal, felelősséggel és alázattal. Ezt a célt szolgálja az alábbiakban közölt „Kulturális igényt felmérő lap”
Itt, ebben a rövid írásban Hajós város mostani és leendő kultúra fogyasztóira gondolok.
Nem tudom, hogy sikerül-e néhány pontban összesűríteni a lényeget, de igyekszem egyszerűen, világosan és érthetően fogalmazni.
Az első, a figyelem elnyerése, hogy felénk forduljanak, hogy meghallgassanak minket.
A második az érdeklődés felkeltése szolgáltatásunk, termékünk, ötleteink, gondolataink iránt. Ebben legnagyobb segítségünk a mi lelkesedésünk lehet, mert a lelkesedés a legnagyobb mozgatórugó a világon, és még semmi nagyszerű dolog nem született meg nélküle. A legnagyobb ellenlábasunk pedig a közöny.
A harmadik a vágynak a felébresztése, ehhez pedig az kell, hogy higgyenek nekünk, vagyis, hogy beszédünk legyen „az igen, igen; a nem, nem”. Tényekre alapozott, összehasonlításokat kiálló.
A negyedik a cselekvésre ösztönzés. Ha elnyertük a másik fél figyelmét azzal, hogy megértettük magunkat, ha felkeltettük az érdeklődését és rokonszenvét lelkesedésünkkel, ha vágyat ébresztettünk benne, mert a felsorakoztatott bizonyítékaink alapján már hisz nekünk, elnyertük bizalmát, akkor most azon van a sor, hogy cselekvésre bírjuk. Ehhez pedig a kulcsszó, az őszinteség, amit nem lehet színlelni „A szeretet képmutatás nélkül való legyen” (Róma 12:9-12).
A felelősen együtt gondolkodókat arra kérem, hogy az alább közölt „Kulturális Igényfelmérő lapot” a HajósInfo oldaláról letöltve és értelemszerűen kitöltve juttassák el 2012. március 15-ig az alábbi címre:
- emailban: s.gonczo@citromal.hu
- levélben: Göncző Sándor, Hajós, Köztársaság tér 3.
A kérdőív letöltéséhez kattintson ide: kerdoiv.doc
Hajós, 2012. február 2.
Szerző: Göncző Sándor
Hozzászólok én is!
 
Mielőtt hozzászólnál olvasd el, és fogadd el A Felhasználási feltételeket!
 
Ide csak a fenti témában írjál! Új témát a Fórumban tudsz nyitni.
 
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelosséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi.
 
Ha nekem akarsz üzenni: info@hajosinfo.hu
Küldj be Te is az info@hajosinfo.hu e-mail címre Hajóssal kapcsolatos hírt, felhívást, cikket, beszámolót... Hajós és környéki eseményt, programajánlatot...
Hirdesd ingyen, fényképpel vállalkozásod, terméked, szolgáltatásod, eladó dolgaid az Apróhirdetéseknél!
Honlap, webshop készítés Hajóson:
www.webaruhaz-weboldal.hu
www.webshop-center.hu