„Vannak-e még a gonosznak házában hamissággal gyűjtött kincsek, és ösztövér véka, amely útálatos.” (Mikeás 6:10 Károli fordítás szerint)

Kétségtelenül a hívő embereket is foglalkoztatja mindaz, ami körülöttünk, ami hazánkban és hazánkkal történik. Az esztendőfordulót követően meglehetősen sok szó esik a „kettős mércéről”. Ezután néztem utána.

Mi is a kettős mérce? Olyan, gondolatban, szóban, vagy tettben is megnyilvánuló döntés, ítélkezés, amikor azonos helyzeteket különböző képpen, néha ellentétesen ítél meg valaki. Eredetileg valóban két mérőeszköz – egy hamis és egy igazi – célzatos megtévesztő, a másik felet megkárosító, így törvénytelen előnyt, hasznot hajtó alkalmazását jelentette.

A kettős mércének a Bibliában való legelső előfordulási helye 3Mózes 19:15-16 versében: „Ne kövessetek el jogtalanságot az ítélkezésben! Ne nézd, hogy valaki nincstelen; és ne kedvezz a hatalmasnak! Igaz ítéletet hozz honfitársad ügyében. Ne terjessz rágalmakat néped között. Ne törj felebarátod életére. Én vagyok az ÚR!

Majd ugyanebben a fejezetben a 35. vers így hangzik: „Ne kövessetek el jogtalanságot az ítélkezésben, sem a hosszmértékek, súlymértékek és űrmértékek használatában. Igaz mérlegetek, igaz súlyotok, igaz vékátok és igaz mérőedényetek legyen. Én, az Úr, vagyok a ti Istenetek…”

Bibliai példák egész sorát lehetne még felsorakoztatni, amelynek lényege, hogy a hamis mérleget, a kétféle vékát egyaránt útálja az ÚR, és megítéli mindazokat, akik ezt tudatosan használják. Prófétáért kiállt a helyzet, Ámós prófétáért, aki Kr.e 792-753 között szolgált egy kettészakadt, de fellendülőben levő országban, amely környezetéhez mérve ugyan sikereket ért el, de jellemző volt a társadalmi elit fényűző életmódban való féktelen elmerülése, jogi ügyek korruptsága, a szegények elnyomása, a szentélyek és más istentiszteleti helyek elpogányosodása. Alapvetően ez vezetett ahhoz, hogy – Ámós idejében - fokozatosan elvesztették az erkölcsi alapot a „viselkedési normákhoz”.

Ámós, ilyen általános körülmények között volt Isten igazságosságának buzgó szószólója. „Halljátok meg ezt, ti, kik a szegényekre törtök és a föld szegényeinek kipusztítására, mondván: mikor múlik el az újhold, hogy gabonát árulhassunk? És a szombat, hogy megnyithassuk a gabonásházat? Hogy megkissebbítsük a vékát, és megnagyobbíthassuk az árát, és hamis mértékkel csalhassunk?! Hogy megvegyük a szegényeket pénzen és a szűkölködőt egy öltő saruért?” (Ámós 8:4-6) Döbbenetes! Hogy napjainkban néhány, türelmetlen, bírvágytól túlfűtött, pénzéhes bankár szemében nem vagyunk többek egy pár viseltes papucsnál. Hát mit ér az ember, ha magyar?

A számítógépes lexikont lapozva, a kettős mérce kapcsán ezt olvassuk, hogy az etika kategóriájába tartozik, és „ez a jogtudománnyal kapcsolatos lap, egyelőre csonka, (erősen hiányos), segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle.” Hogy a kettős mércéből igazi szócikk legyen nélküled, meg nélkülem nem megy.
Nekünk keresztyéneknek kell odaélnünk a világ elé, hogy legyen az bármely társadalmi berendezkedési forma, vagy társulás, ahol a kettős mércével, megkisebbített, ösztövér vékával mérnek, azt a társadalmi formációt megítéli az Isten. Ezt prófétai nyíltsággal és bátorsággal elmondani a világnak, ez nem kis dolog, ehhez érzékeny, nyitott fülekre van szükség és arra, hogy miközben imádkozunk ezért a Hazáért, ne felejtsük el kezünket a mai magyar társadalom ütőerén tartani.

Bizonyára nem csak nekünk fáj, hogy a kettős mérce egyre szembetűnőbb alkalmazása láttán hallgatnak az „írástudók”, az értelmiség. Hogy Európa nyugati felén csendesek a szószékek, nincs, aki hirdesse, „… pontos és hiteles súlymértéked, pontos és hiteles vékád legyen, hogy hosszú ideig élhess azon a földön, amelyet Istened, az Úr ad neked…” (5Mózes 25:13-16)

Akaratlanul is ez a sor visszhangzik bennem, lelkemben: „vétkesek közt cinkos, aki néma”. Összekacsintó cinkossággal, hamis, ösztövér vékával átmeneti nyereséget lehet begyűjteni, de ez a nyereség a „bolond gazdag” nyeresége (Lukács 12:19).

Mit használ ugyanis az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Mert mit adhat az ember váltságdíjul lelkéért? Mert, ha valaki szégyell engem és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzedék előtt, azt az Ember Fia is szégyellni fogja, amikor eljön az Atya dicsőségében…” (Márk 8:36-38)

Az, hogy Isten, a nagy társadalmi krízisek esetén meghirdetett ítélete, fenyítése véghezvitelében késlekedni látszik, nem az Úr, irántuk való közömbösségének a jele, hanem türelmének bizonyossága. „Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják, hanem hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elvesszenek, hanem, hogy mindenki megtérésre jusson.”  (2Péter 3.)

Isten a radikális beavatkozásokkal nem a teremtett világot akarja lerombolni, hanem az embert megtérésre hívni, s ez nem ellened van, hanem érted. Érted?

Hajós, 2012. január 14.