
„Élt Jeruzsálemben Egy Simeon nevű ember; az az ember igaz és Istenfélő volt, s várta Izráel megvigasztaltatását, és a Szentlélek volt ővele; őneki a Szentlélek kinyilatkoztatta, hogy nem lát halált, csak, ha már meglátta az Úrnak Krisztusát. Azt az embert a Szentlélek arra indította, hogy menjen el a templomba akkor, amikor a gyermek Jézust szülei odavitték, hogy azt tegyék vele, ami a törvény szerint szokás volt. Tudni illik a törvényben meg van írva: „Minden elsőszülött fiú az Úrnak szenteltessék…” (2Mózes 13:2)
Az Úrnak Törvénye arról is rendelkezik, hogy ilyenkor „… áldozatot mutassanak be: 1 pár gerlicét, vagy két galambfiókát…” (3Mózes 12:6-8)
Akkor Simeon karjára vette a gyermeket, áldotta Istent és így szólt: „Uram mostan bocsátod el szolgádat, a Te beszédet szerint békességben; mert látta az én szemem az idvességet, amelyet minden nép szeme láttára készítettél, világosságul a pogányok megvilágosítására, és dicsőségül a te népednek, Izráelnek.”
József pedig és a gyermek anyja pedig csodálkoztak a gyermek felől mondottakon. Simeon azután megáldotta őket és így szólt Máriának., Jézus anyjának: „íme, ez arra rendeltetett, hogy általa Izraelben sokan elessenek, és sokan felkeljenek, és hogy isteni jel legyen, akinek sokan ellene mondanak, és így sok szív gondolatai nyilvánvalókká legyenek, és akkor a Te lelkedet is áthatja az éles kard. Volt ott egy prófétaasszony, Anna Hánuél leánya, Ásér néptörzséből; ő nagyon idős volt; hajadon leánykorától fogva csak hét évig élt férjével. Azután özvegy maradt nyolcvannégy esztendős koráig. A templomból soha nem távozott el, hanem böjtöléssel és imádkozással szolgált Istennek éjjel-nappal.
Ugyanabban az órában ő is odaállt, hálát adott Istennek, és szólt a Gyermek felől mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltását várták (Lukács 2:22-38)
Két ember, két különböző ádvent. Mindketten várják a Messiást, de másképp: Simeon elsőkézből, a Lélektől tudja, hogy találkozni fog a Megváltóval, Annáról viszont nem ír semmi ilyesmit az Evangélium, pedig ő prófétanő volt. Hozzá jobban illett volna a Szentlélekkel való közvetlen kapcsolat.
Simeont Isten Lelke éppen a megfelelő időben vezeti a megfelelő helyre, hogy láthassa Jézust. Anna éjjel-nappal a templomba van, le sem maradhatna. Ezek az emberek boldogok voltak.
Egyre erősödik bennem az a megérzés, hogy azért teljesedett be az Ígéret velük, vagy rajtuk, vagyis szemük láttára, mert hittel várták a beteljesedését mindannak, ami megmondatott, vagy megírattatott a Gyermek felől, akit éppen a kezükben tartanak. Két személy, egy Lélek és két különböző látásmód. Másképp látják és ismerik fel a gyermek Jézusban a Messiást.
Minden kezünkbe emelt kisgyermek – és nem csak így karácsony táján – szótlanul is azt kérdezi „kit ismertünk fel benne?” Mi általában a szülőkig, vagy a nagyszülőkig jutunk el.
És a Messiásig? Ki jut el, ki jutott el közülünk?
Göncző Sándor
református lelkész
---------------------------------
Istenfélelem összefoglalóan jelenti a helyes hitre alapozott, az Isten iránti alázatban az emberek előtt tisztességben és becsületben folytatott életet, a nyugodt és csendes élet nem öncél, hanem a minden emberhez szóló Isteni üzenet zavartalan hirdetésének feltétele. Az Istenfélelem és a kegyesség nem állnak messze egymástól. A kegyesség nem más, mint a mindennapi életben megmutatkozó keresztyénség. A cikk elején Rembrandt festménye: Anna és Simeon a gyermek Jézussal.
Szerző: Göncző Sándor
Hozzászólok én is!
 
Mielőtt hozzászólnál olvasd el, és fogadd el A Felhasználási feltételeket!
 
Ide csak a fenti témában írjál! Új témát a Fórumban tudsz nyitni.
 
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelosséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi.
 
Ha nekem akarsz üzenni: info@hajosinfo.hu
Küldj be Te is az info@hajosinfo.hu e-mail címre Hajóssal kapcsolatos hírt, felhívást, cikket, beszámolót... Hajós és környéki eseményt, programajánlatot...
Hirdesd ingyen, fényképpel vállalkozásod, terméked, szolgáltatásod, eladó dolgaid az Apróhirdetéseknél!
Honlap, webshop készítés Hajóson:
www.webaruhaz-weboldal.hu
www.webshop-center.hu